Mikor vendégvezető voltam, a nyári gyakorlatom alatt, minden körbevezetés alkalmával, megkérdeztem a kedves vendégeket, mit vettek észre először amikor belépnek a templom szobába. A válaszok nagy része az élénk színekre, a vidám hangulatra, a gyönyörű festményekre utalt.
Kategória: Nem-kategorizált
A templom
Utunk, a templomhoz közel, a kertészetnél ért véget, ezért a képzeletbeli túránkat folytatjuk tovább. Szokás mondani, hogy minden út Rómába vezet. Krisna-völgyben minden út a templomhoz vezet. Ha elindulunk valamerre, biztosan ott kötünk ki. A térképre tekintve láthatjuk, hogy a templom épülete központi helyen van. Az iskola a tehenészet és még a kertészet is a főépület, a templom köré épültek.
Ennek a legfőbb oka, hogy az itt élő szerzetesek, egész életüket Isten szolgálatával töltik.A napot a reggeli imádsággal kezdik és fejezik be. Napközben ki kiváltotta a saját feladatát, ki itt a templomba. Majd a későbbiekben ezt is bővebben kifejtem, hiszen nagyon szerteágazó téma, rengeteget lehet róla beszélni.
Krisna-völgyi látványosságok
Sokan mikor először ide érkeznek nem tudják, mit lehet megnézni, milyen programokon érdemes részt venni, vagy úgy egyáltalán mit is rejt Krisna-völgy. Most ebben szeretnék egy kis segítséget nyújtani. Ha valaki ide látogat akkor először a recepcióval találja szembe magát. Ha az időjárás engedi, akkor mindenképpen tegyék le ott az autójukat, hiszen a gyönyörű napsütésben a legjobb ha sétálva indulnak útnak.
Krisna-völgy Ősszel
“Itt van az ősz, itt van újra.”
Krisna-völgybe is beköszöntött az ősz, ami egyet jelent! Tökéletes helyszínné vált azok számára, akik szeretnek csendet és nyugalmat árasztó tájon kirándulni. Ahogy átlépünk a kapun olyan érzéssel tölti el az embert, mintha egy másik dimenzióba került volna. Az őszi táj, ami igazán csodálatos és rejtélyes, rögtön magával ragad mindenkit. A séta során, megtekinthetjük az ilyenkor is gyönyörű Yamuna folyót, kis zegzugos erdős részeket, a tehenészetet, a kertészetet, a bambusz alagutat, ami felnőtteknek és gyerekeknek is egyaránt izgalmas élményt nyújt.
Házirendünk
- Krisna-völgy egy Vaisnava, vallási közösség, az itt élők nem esznek húst, halat és tojást valamint tartózkodnak az alkohol, a dohányzás és más kábító és mámorító szerek használatától is. Ezért mindenkit megkérünk aki hozzánk ellátogat hogy tartsa tiszteletben az általunk választott életformát és az itt tartózkodása alatt mellőzze ezek fogyasztását, mindenkit biztosítunk arról hogy a vegetáriánus és vegán konyha remekeit fogyasztva nem fogja érezni a fent említett alapanyagok hiányát.
A tiszta levegőt beszippantva és a mantra yoga-t gyakorolva meg eszébe sem fog jutni hogy alkoholt fogyasztana.
- Megkérünk hogy este 20:00 óra után ne hangoskodjon! Az itt élők minden nap hajnalban kelnek és egy közös zenés meditációval kezdik a napjukat melyre szeretettel várjuk Önt is! Egy teljes napot eltöltve a programjainkon, meditációkon résztvevők megismerhetik teljes valójában a Krisna-völgyi életet.
Tehénvédelmi Programunk
Büszkék vagyunk arra, hogy birtokunkon egy 62 egyedet számláló, tehenekből, ökrökből és borjakból álló csorda él velünk. Tehénvédelmi programunk állatai közül soha egyetlen egyed sem kerül vágóhídra.
Önfenntartónak lenni
Az önfenntartás sok mindent jelenthet; nem csak a saját ételed elkészítése értendő ezalatt, sokkal inkább az, hogy a mindennapi életedhez szükséges termékeket magad hozod létre. A Krisna-völgyben arra törekszünk, hogy pontosan ezt csináljuk: mindent magunk állítunk elő abból, amit megtermelünk a birtokon vagy éppen a hulladékokból.
Folyamatban lévő fejlesztések
Keményen dolgozunk vendégházaink kényelmi javításán. Nagy változások készülnek. Tekintsd meg a Kamala vendégház előtte-utána képeit, hogy lásd, mire készülünk.
Krisna-völgy akkor és most
Krisna-völgyet 1993-ban alapították környezettudatos farmgazdaságként. A cél egy alternatív életmód kialakítása volt, elkülönülve a modern civilizációtól. A közösségi élet központjában a templom és a spirituális tevékenység állt, és önellátó módszerekkel tartották fenn magukat.
Helyi művészet
Színes, egyedülálló és spirituálisan telített templomunk az egyik legismertebb dolog velünk kapcsolatban. A templom falainak varázslatos festményei mind eredetiek, a saját Hare Krishna művészeink kézzel készült alkotásai.