Entry-header image

A TEHÉNBARÁT KULTÚRA

A TEHENEK TISZTELETE A VÉDIKUS HAGYOMÁNYBAN ÉS KRISNA-VÖLGYBEN

Ma szeretnénk egy olyan fontos témára összpontosítani, amelynek kiemelt jelentősége van Krisna-völgy életében és kultúrájában: a tehenek és ökrök védelme, valamint velük való tiszteletteljes kapcsolat fontossága.

Szent állat

A Védikus hagyományban a teheneket nemcsak háziállatként kezelik, hanem szent lényként tisztelik és gondozzák őket. És hogy miért tartjuk szentek őket? A Védák a következő magyarázatot adják erre: hét személy tekinthető az ember anyjának: a szülőanyjánk, a dajkánk, a papok feleségei, a lelki tanítómester felesége, a király (országvezető) felesége, a föld és a tehén. Mindegyik közös jellemzője, hogy mindannyian gondoskodnak a rájuk bízott emberekről. A tehén ezt úgy teszi, hogy tejet ad számunkra, amit sokféle területen lehet felhasználni (pl. az étkezésben, a templomi imádatban, az egészségügyben)

Az ökrök helyzete is hasonló ehhez. A Védikus kultúrában az ökrökkel való kapcsolat hasonlít az apa és a gyermekek kapcsolatához. Ők gondoskodnak rólunk, miként az apa a családjáról, és mi is gondoskodunk róluk. Segítenek a földművelésben, szántunk és vetünk velük, valamint a szekér elé fogva terheket szállítunk velük. Amikor az állatok már nem képesek tovább dolgozni, nyugdíjba vonulnak, és minden gondoskodást megkapnak. Amikor eljön az ideje, természetes módon szenderülnek át a jobblétbe. Ezt követően testüket elhamvasztják, ahogy a Védák előírják.

Védelme

A tehenek védelme nagyon jámbor, nemes tett. A Védák szerint a tehenek védelme nélkül nem lehet lelki életet élni, és enélkül nem érhetjük el az élet célját. Tehát Krisna-völgyben nem az állattartás, az állattenyésztés a cél, hanem a tehénvédelem! Az állattartás gyakran kihasználja az állatokat, nem tekintve őket érző lényeknek. Célja pusztán a profit maximalizálása.

A tehénvédelem egész másról szól. A tehenek mint lelkek szolgálatot végeznek Krisnának tejükkel, és az ökrök a munkájukkal. Ez inkább egy lehetőség számukra a lelki fejlődésre, mintsem munka. A tehenek Krisna kedvenc állatai. 5000 évvel ezelőtt megmutatta nekünk, hogyan kell bánni ezekkel az állatokkal.

A tehenek ajándékai

A tehén a gazdagság és a bőség szimbóluma, és sokféle módon hozzájárul az emberek és a közösség jólétéhez.

Krisna-völgyben a földművelés egyik alappillére a tehenek és ökrök gondozása. A tejük számos fontos létfontosságú tápanyagot ad számunkra. Tartalmaz minden létfontosságú vitamint és fehérjét, forrón fogyasztva pedig segíti a finom agyszövetek kialakulását. Számos finomságot készítünk a tejből. 

Az állatok gondozása nemcsak gazdasági, hanem lelki kötelesség is a közösség számára.

Tehenek Krisna-völgyben

A tehénvédelmi központot Gosalának hívják.

A tehenek Krisna-völgyben szabadon legelésznek a gyönyörű zöld legelőkön, és a legjobb minőségű táplálékot és gondozást kapják. A tehenek gondozása nem csupán egy feladat, hanem egy hálás kötelesség és öröm a közösség minden tagja számára. A közösség tagjai elkötelezettek amellett, hogy biztosítsák a tehenek biztonságát és jóllétét, és hogy megakadályozzák azoknak a szenvedését vagy kizsákmányolását.

Krisna-völgyben mindenki megtapasztalhatja a tehének iránti tisztelet és szeretet erejét. Az itt folyó munka és odafigyelés a tehenek és a tehenek védelmére nemcsak a fizikai jóllétüket szolgálja, hanem egyúttal a lelki harmóniát is elősegíti a közösség tagjai között.

Együttműködve és odafigyelve a tehének védelmére, Krisna-völgyben nemcsak egy élénk és virágzó közösség jön létre, hanem egy olyan hely, ahol a természet és az állatok tisztelete mélyen beágyazódik az élet minden területébe.

Krisna-völgyben jelenleg kb. 35 tehén és ökör él. Az istállóban 30 tehén fér el kényelmesen, és az ökrök számára egy külön rész épült. Nagyjából egy ekkora állományról tudunk majd a jövőben gondoskodni a Biofarm területén, ezért tudunk felelősséget vállalni. Természetesen a legelőket is ennek megfelelően alakítjuk. Az ökrök munkáját nemcsak a földművelésben és szekérhúzásban használjuk, hanem új projektjeink vannak: pl.a járgányház, malom, szecskázó hajtását is ők végzik majd a jövőben. 

Örökbefogadás

Szeretnél segíteni a tehének védelmében? Bárki részt vehet ebben a nemes ügyben! Ha nem tudsz személyesen részt venni a munkában, anyagi támogatással is segítheted őket.

Támogatói programunk lehetőséget kínál mindenkinek, hogy részt vegyen benne. Választhatsz állandó vagy alkalmi adományozást. Fontos hangsúlyozni, hogy minden segítséget hálával fogadunk, és a csorda is.

Ha érdekel a hosszú távú tehéntámogatás, és szeretnél egy-egy tehénről vagy ökörről gondoskodni, akkor itt találod a részleteket: https://krisna.hu/letoltes/pdf/tehenvedelem_informaciok.pdf

Az adó 1% felajánlása is nagy segítség Krisna-völgy és a tehenek számára.

Ha pedig szívesen segítenéd őket kétkezi munkával, akkor légy rövidebb vagy hosszabb időre tehénpásztor Krisna-völgyben! Bővebb információért írj a következő e-mail címre: [email protected]!

Boldog Boci Fesztivál

Ez egy vidám program Krisna-völgyben (2024-ben ez 04.20-ra esik), ahol az állatok tisztelete és a fenntartható élet áll középpontban!

A fesztivál alatt lehetőségünk lesz megcsodálni a feldíszített és festéssel dekorált ökröket, valamint élvezni a törpe zebuk etetését. Ezek után általában ökrösszekérre pattanunk, és körbejárjuk a Birtokot. Ha megéheztek, ne aggódjatok, mert a Govinda Étterem különleges kínálatával vár minket: vegán és helyi, ahimsā tej felhasználásával készült indiai ízvilágot idéző mennyei ételekkel. Gyertek el a Boldog Boci Fesztiválra, és szálljatok meg a Vendégházban!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *